Leírás

A szürnaturalista, fotórealista és hiperrealista festészet jegyében alkotó Mácsai István rajztehetségét édesanyja fedezte fel. A komiszkodó gyerek elé papírt, ceruzát tett, mondván: „Rajzolj!.” Mácsai pedig rajzolt, nem is akárhogy. Fény derült tehetségére, ám a numerus clausus miatt nem iratkozhatott be az egyetemre. A II. világháború után került csak a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Bernáth Aurél volt a mestere.

A pályája elején életképeket, csendéleteket, portrékat, szimbolikus alkotásokat festő Mácsai Istvánt a későbbiekben a emberi környezet, Budapest vonzotta. Nemcsak lefestette, de le is rajzolta, fotózta, mit több, filmre vitte legkedvesebb színhelyeit.

A „Nyugati pályaudvar” jellegzetes üvegcsarnoka Mácsai festményén a háttérben tűnik fel. Nem az épület homlokzata, hanem a pályaudvar hátsó oldala felől ábrázolta a vasútállomást, amely így szinte teljesen kihalt. Néhány foltszerű emberi alak álldogál csupán a peronokon és vagonok sora várakozik az oldalvágányokon. Ez a vasútállomás csendes, nyugalmat áraszt. Még akkor is, ha néhány kocsi füstfelhőt ereszt, azonban a piros lámpa jelzi: nem indulhatnak meg. A kanyargó sínpárok a horizonton felsejlő emblematikus épület és tornyai felé vezetik tekintetünket.

Nem véletlen, hogy budapesti ihletésű műveivel szerzett hazai és nemzetközi elismeréseket Mácsai István. A „Nyugati pályaudvar” aprólékos rajzossága, visszafogott színei, a quattrocento mestereit idéző klasszikus arányossága és kiegyensúlyozottsága jól mutatja e sikerek okát.

    

Részletek